Piskótatekercset kedden kell sütni. Azért kedden, mert aznap délelőtt érkeznek a friss tojások, Rami hozza őket Barnival, gondosan adják a kezembe, a zöldségdobozom mellé. A piskótatekercs pedig a tojás ünnepe, amikor önmagában tündökölhet, hogy milyen friss, milyen lágy, milyen sokoldalú: egyszerre krémes és habos, és mindent mindennel összekapcsoló.

Szóval kedden félre kell tenni az írnivalókat. A leveleket, a cikkeket, a bejegyzéseket. Lehajtani a laptopot, és kihúzni a konyhai fiókot. Abban van a receptes füzetem. Semmit nem írok kézzel, egykor gyöngy-, ma hisztis macskabetűkkel, csak a receptjeimet. Persze, fejből tudom, de jól esik a kicsit lisztes papírral matatni, ránézni, a pultra tenni.

Jöhet a hét tojás. Jöhet a kanál, a cukor, a liszt. A tálak, a habverő, a sütőlap. Mindent kiteszek magam elé, és amikor így együtt vagyunk, akkor kezdődhet az öröm. Óvatosan választom szét a tojásokat, megcsodálom a héjakat, ezeket a kezemben apróvá töröm, hogy majd a komposzton pihenjenek. A fehérjéket a cukorral felverni kiváltság, figyelni azokat az apró, egyre sűrűsödő lyukakat, ahogy habbá válnak és büszkén megülnek a tálban. Aztán a párjához, a sárgájához fordulni, ez a habosra keverés már egészen más érzés, lágyabb és kedvesebb, mintha mosolyogna tál. A liszt hulló szerelem, odaadja magát védtelen. Beleforog, belevész, eltűnik, amikor éppen kiemel. És végül az örvény behúzza minden résztvevőt, de csak óvatosan, nem tör, nem vág, nem bánt: magába öleli, egyneművé szereti mindannyiukat.

A sütőlapra úgy teszem a papírt, hogy amikor picit recseg, nagyanyám keze jut eszembe. A göcsörtös kis ujjai, amire rászorult a jegygyűrűje, ahogy simította a zsírpapírt az apró kis konyhájában, aminek ablaka a kórházra nézett. Simítom a papírt én is, fogom a tésztát, önteni kezdem, figyelem az örvény nyomát. A sütőlapra folyt tésztát nem kell igazgatni, rendezgetni; úgy érkezik, úgy terebélyesedik és addig nyújtózkodik, amíg a legszélesebbre teszi magát.

Amíg a sütőben van, képtelen vagyok megnyugodni. Szépen emelkedik-e a lelke, játszanak-e a buborékok, habkönnyű marad-e. Aggodalmamban a kamraszekrényhez lépek és inkább megölelek egy üveg várakozó baracklekvárt. Leülök a konyhakőre, a kiskutyám mellém vackol, így szemlélődünk csendesen.

Óvatosan kiveszem a piskótát, nekem nincs türelmem melegében feltekerni és így hűlni hagyni, anyám konyharuhájára borítom, hirtelem lerántom róla ruháját, ott fekszik a sütőpapír nélkül, kis tésztaszálak emelkednek szégyenlősen fölfelé. A baracklekvár kupakja kuppan, nagykanállal kenegetem a napsárga lekvárral a pirulós tésztát, feltekerem, kicsit megfogdosom, ott hagyom.

Főzök egy erős feketét, a gőze fölött sandítok, kihűlt-e már.

Nem.

Kimegyek a kertbe, keresem a rigót, figyelem, ahogy a borostyánnál csipeget. Forgatja a fejét, rám néz. Visszaindulok.

A férjem kéthavonta szertartásosan megélezi a késeket, van egy, amivel csak süteményt vágok. Előveszem, megcsillan rajta a délutáni fény, szeletekre vágom a piskótát. Az üvegtálamra teszem, a pulton üldögél, bámulom a napfény erőtlenségét, ahogy a tésztába vész.

---

A piskótatekercs receptje,
ahogyan én készítem

Az írás megjelenését követően kértétek, hogy osszam meg a receptet. Én így készítem, de sosem tudom, hogy tényleg jó lesz-e a végeredmény.  A piskótatekercs egy igazi hisztérika, és ennek megfelelően kell bánni vele. És akárhogyan is bánsz vele, ha olyanja van, akkor összeesik, reped, átlényegül csoffadt édes száraz rántottává. Még nem sikerült kifürkésznem a lelkét, nem véletlenül téboly az a 15-18 perc, amíg megsül. De aztán ahogy cuppog benne a lekvár… nna az megéri ezt a konyhai őrlődést.

Hozzávalók

• 7 db friss tojás
• 7 evőkanál cukor
• 7 evőkanál finomliszt
• 1 üveg házi baracklekvár

Elkészítés

• Szétválasztom a tojásokat.
• A fehérjét felverem a cukorral, nem türelmetlenkedem, ez egy hosszú folyamat. Szép türelmesen nézek bele mélyen a fehérjeforgatagba, amíg nő, növekszik, keményedik. Aztán amikor a habverőt kivéve belőle ott marad a nyoma, akkor lesz jó.
• A sárgáját is egy kicsit felverem. Ez nem létszükséglet, türelmetlenek el is hagyhatják. Nekem az jött be, hogy ha egy picit törődöm a sárgájával is külön, akkor amikor újra találkoznak, ők is, én is boldogabbak leszünk. Ez csak egy-két perc, csak egy kis kedvesség.
• A felvert fehérjéhez 2-3 részletben (ahogy sikerül) hozzáadagolom a sárgáját, közben a habverés egy gyengébb fokozaton folytatódik, hogy mindenki mindenkivel találkozhasson.
• Apránként, kanalanként jöhet a 7 evőkanál liszt is, folytatódik az örvénylő tánc. Itt már nem lacafacázok, amint elegyedtek, be is fejezem a kerítést.
• A sütő tepsijébe sütőpapírt teszek, szépe ráöntöm a tésztát. Én idegen lapátokkal, simítókkal nem avatkozom közbe, inkább a sütőlapot mozgatom egy kicsit, hogy minden részlet annyira egyenletes legyen, amennyire csak lehet.
• 180 fokos sütőbe tolom, néha előmelegítem, néha elfelejtem. Ha előmelegítem, akkor elég 15-18 perc nekem, ha elfelejtem, akkor lesz az 30 perc is. Én nem szeretem, ha nagyon megbarnul a tészta, inkább legyen üde, ezért egy gondolattal előbb veszem ki, mint ahogy nagyanyám kivenné.
• Még melegen tiszta konyharuhára fordítom (én nem használok öblítőt és hasonló huncutságokat, ezért sosem lesz a piskótámnak háztartás szaga), lerántom róla a sütőpapírt.
• Megkenem a lekvárral, nagyon-nagyon sokkal, úgy, hogy amikor feltekerem, majd szépen kifolyjon és azt ujjal fel lehessen törölni és megenni.
• És akkor jön a feltekerés, ez olyan, mint a jó anyuka: lágy, de határozott. Nincs cicózás, de érzékenység az van. Nem baj, ha nem egyenletes, nem baj, ha kicsit törik vagy elfekszik, megnyomogatom, mintha masszíroznám, de csak finoman, aztán hagyom hűlni.
• Iszom egy kávét.
• Kimegyek a kertbe.
• Ha már kihűlt, de legalábbis a langyosnál hűvösebb, akkor éles késsel felkarikázom, tálra teszem, porcukofelhőt fújok rá.