Bernadett odatolja a fellépőt a konyhaszigethez, lábáról lelöki a papucsot és zokniban fellép a második fokra. 

– Lehetne magasabb is – gondolja, miközben lehajol, hogy a fényfüzért tekerni kezdje az elszívó felé. Még jó, tegnap takarított, most legalább nem kell egyesével áttörölni Máté nagyanyjának régi mérlegét, a hozzá tartozó súlyokkal együtt. – Az öregasszony vajon a pokolra jutott? – emeli magasabbra a karját, hogy körbeérje az elszívót. 

Az orvos szeptemberben a vérvétel értékelésekor nem csak a mérlegre, hanem a falhoz is odaállította Bernadettet, ő zavartan kérdezte, minek. Mint kisiskolás korában, szorítsa a sarkát a falhoz, mondták neki, ő szorította, és magát kihúzva várta, hogy a grafitceruza a feje tetejét érje. 

– Százhatvanhét – diktálta a doktor az asszisztensnek, aki a monitorra mutatott. Mindketten a kijelző fehér fényébe néztek.

– Az lehetetlen, én százhatvankilenc vagyok – vágta rá Bernadett, és lesimította szoknyáját, a füle mögé igazította a haját. A doktor nem vitatkozott, csak intett neki, hogy álljon vissza. Megint odalépett, szemüvegét feljebb tolta és a ceruzája végét most otthagyta a százhatvanhétnél, hogy a nő is láthassa: ez ennyi. 

– Csontritkulás. A csigolyák összenyomódnak. Maga ötvennégy. Rendben vagyunk.

Bernadett hiányolja azt a két centit a fényfüzérrel a kezében. Azóta minden nap gerinctornázik reggelente, este pedig nyújtással fejezi be a napot. Kati, a legjobb barátnője jógázni is elvitte, heti egy mozdulatsort tanulnak együtt egy Gábor nevű félistentől, akinek a mosolyáért megéri kibírni a negyvenhét perces utat Hűvösvölgytől a Blaháig, kedd reggelenként.

A combközépnél bolyhosodó leggingsben a nő a gondosan letakarított pultra néz, jobb lábát lassan felemeli és puhán a főzőlap mellé lép. 

– Vīrabhadrāsana 3 – hallja a fülében Gábor megnyerő baritonját és a fényfüzérbe kapaszkodva mérlegállásba helyezkedik. Kilégzésre felemeli a fényfüzért tartó karját a magasba, majd előre dől, közben ügyel rá, hogy a két felkarja egymással párhuzamosan végig a füle mellett maradjon. Belégzésre a bal lábát a magasba indítja, a jobbat pedig kiegyenesíti. Még két lábbal sem állt soha a konyhapulton, nemhogy így. Innen rálát a nappalira, tekintete a vérvörös amarilliszre vándorol, ami minden advent elején nyílik. A kanapén a zöld és a kék díszpárnák srégen állnak, a kisasztalon egy vastag kortárs regény. 

A nő nevetést hall, saját nevetését húsz évvel korábbról, amikor ugyanennél a pultnál állva egy lédús paradicsomba harap. A héj roppan, a lé a mellére spriccel és a hasára folyik. A férje ugyancsak meztelen, tojásrántottát süt. Az első közös konyhájuk első vacsorája. Aztán sötétséget lát, ahogy az éjjeli őr fénye világítja a tányérját: a nagyobbik lánya ugyan négyéves már, de nem aludt még át egyetlen éjszakát. A kicsinek most jön az első foga, napjában többször is megesik, hogy a valaha a rántotta fölött hetykén álló mellbe harap. 

Bernadett leengedi a lábát és felegyenesedik. Ahogy átöleli a zsírfoltos szagelszívót, kék bordázott topja egy pillanatra odatapad. Jó szorosan tekeri körbe a fényfüzért. Hideg a talpa, ugyanolyan hideg, mint azon a télen, amikor altatás után mindig a konyhaszéken ülve meredt a laptopjába, amikor a túlórák Panni éjfél körüli megébredéséig tartottak, ő pedig már az első forgásra a kiságyhoz szaladt. A takarót a fürtös kislány nyakáig húzta, az álomszagú tarkóba puszilt. Dúdolni kezdett egy dalt.

A gyerekszobából kifelé menet Emmát is betakarta, a hálóban lekapcsolta a tévét, és kicsavarta a távirányítót a férje kezéből. Lábujjhegyen visszament a konyhába, a kialvatlanság és a magány a pultnál várta. Nem működtek az anyja által javasolt zöld kis bogyók, hiába itta a citromfű teát. Gondolt egyet és a spejzszekrényből kiemelt egy üveg cabernet-t. Hosszú éjjelek kellettek, amíg a dugóhúzó rutinosan fordult a keze alatt.

És jöttek a tompa hajnalok. Először a vádlijában járt táncot a zsibbadás. Aztán hanyatt a földre feküdt, mint kislány korában a ringlispílen, úgy forgott benne a hétköznapi anyaság. A korai kelések, az álmosan sütött palacsinták. A mindig időben odaérés, a meccs közben a pálya szélén fagyoskodás. A fényfüzérek, amiket mindig ő csavart az elszívó köré, az erkély korlátjára, a lépcsőn fokról fokra fölfelé. A karácsony éjjelek, amikor a bejgliből kifolyt a töltelék.

Reggelente a járólapon koppant az üres üveg, minden nap eggyel több állt a szemetes mögött. 

Bernadett fázik a pult tetején állva, nem melegíti évek óta semmi sem. A terapeutája azt mondta neki, ha újra behúzná az alkohol, kérdezze meg magától, hol érzi azt a fájdalmat, amit nem akar látni. Milyen a formája, az anyaga, a szaga és mi segítene neki abban, hogy ne a piát válassza. – A piát – így mondta. Bernadett a pulton guggolva kihúzza a felső fiókot, a dugóhúzó már két éve ugyanott van. Most benyúl érte és a sóhajt egy nagyot.

Csörög a telefon, ki a fene lehet ilyenkor. A kijelzőn egy tavalyi fotó látszik, ahogy Panni tizenöt évesen a tortába harap. A szemét fekete tussal húzta ki, a szája sarka is nevet. 

– Mikor jössz édes kicsikém? – derül fel Bernadett.

– Hát ez az, anya, ma mégsem jövök.

– Hogy nem jössz? Advent van.

– Igen, tudom, de apa azt mondta, hogy díszítsünk együtt nála. Emma is ott alszik, majd reggel megyünk.

– De ez az én estém – akarja mondani Bernadett, de időben elhallgat. – Ahogy szeretnétek, kicsikém. Legyen, ahogy nektek jó.

Egy szeretlekanyával bontja a vonalat a lánya. Bernadett óvatosan a pult szélére ül, lábát lelógatja és tompán a földre ugrik. Ahogy a spejzszekrény felé megy, húzza magával a világító fényfüzért. Lehajol az alsó polchoz, kihúzza a cabernet-t. 

Először a vádlija kezd zsibbadni, aztán hanyatt fekszik a földre a többi fény közé, ünnepi ringlispil ez, gondolja magában, még a boros pohár is feldől. Szépen világlik az üvegben a magány, az álmatlanság a teraszról int.

A zsebkendők galacsinokká csavarodva gyűlnek a csípője mellett, ő oldalra fordul, amikor a kutya felemeli a fejét. Fülét hegyezi és a lépcső irányába néz. Fordul a kulcs a zárban, sapkájával a kezében Panni az előtérbe lép. 

– Hát mégis hazajöttél – Bernadett hangja öblös, a lánya úgy kabátban, hideg arccal fekszik mellé. Villogni kezd körülöttük a fény.