Novemberi éjszakákon évek óta írok. Varázslat táncol a billentyűzeten, ahogy megszületik bennem a december.
A várakozás, amikor sok-sok éve a családunk legfehér hajúbb férfija kiment a kertbe és ágat vágott tartónak, éppen 24 szöget ütött bele. Amikor ugyanő az akkor hároméves mosolyországgal napokra eltűnt a sufniban, számgombokat vágtak, faragtak, csiszoltak. Éppen 24-et. Amikor a családunk varróművésze régi zsákanyagból és a textilek között vasaltan fészkelő ünnepi maradékokból gyerekkéz méretű tasakokat varrt. Éppen 24-et. Amikor novemberi éjszakákon megelevenedett előttem a kerti világunk, meséket írtam. Éppen 24-et.
A várakozás, amikor a gyerekek felébrednek, felállnak a székre, nyújtóznak magasra. Kicsi ujjukkal számokat formálnak, nap nap után keresik a csodát. Gondosan kibontják, olvasunk nekik. Ragyognak a szemek.



Hozzászólás