Melegítő levest annak lehet főzni, akit körbe akarok ölelni akkor is, amikor mindketten szaladunk. Ezek az ölelések megbújnak a levesben, a sapkában és a gondolatban is, elég ha a kertben söprögetés hallatszik, és én már ölelésben vagyok.

Van egy varázslatos főzőedényem, egy mázas fedeles, sütőbe való. Haragoszöld, Czugh Zsuzsa fazekasmester készítette, akinek a haragoszöldjénél nem tudok szebbet. Emlékszem, amikor a műhelyében jártam, arra gondoltam, hogy bármennyi haragoszöld és barátságbarna tálat, tányért és bögrét is készít, sosem lehet belőle elég. Aztán tele lett velük a fiókom, a tálalószekrényem, az életem. Soha nem akarok másból enni.

Szóval van egy kisebb varázslatos főzőedényem, melegítő levest kizárólag abban főzök. Illetve sütök, mert én a zöldség curry-ket, dahlokat és leveseket a sütőben készítem, órákon át az illatukban bámészkodom. Most épp sütőtök, cékla és fehér édesburgonya gurgulázik a sütőben, sárgaborsók levesbukfenceznek mellettük rengeteg gyömbér és a kelleténél egy gondolattal több fűszer, passzírozott paradicsom és kókusztej társaságában.

Szerintem a dahl titka, hogy a kelleténél mindenből eggyel több kell. Csak egy icipici túlzás. Zöldségből, fűszerből, érzésből. És kell még valaki, akire gondolni lehet. Nekem a dahl egy göndör hajú nőt jelent, felnőtt életem legfűszeresebb kapcsolatát. Van benne édes, van benne csípős, van benne sűrűség és van benne tér is. Dahlt csak úgy főzök, hogy a fűzfa alá teszem az ő adagját, hogy éppen annyit merek magamnak, mint neki, hogy éppen annyi üvegre osztom, mint a magamét.

Ehhez kell egy kis merészség. Ahogy ehhez a fajta léthez is. Mindenből egy csipetnyivel többet adok neki, a szeretetemből, a dühömből, a haragomból, a hangomból, a csendemből. Senkivel nem tudok úgy ordítani, mint vele. És senki nem tud úgy ordítani, ahogy ő velem. És senki nem tud olyan mélyről jövően nevetni ezen. És senkivel nem szaladok első felindultságomban huszonsok kilométert folyamatosan a szavába vágva és senkivel nem túrom úgy a földet, hogy egy büdös hang nélkül, de egyfolytában.

Általában onnan tudom, hogy szülinapom van, hogy kora reggel a kilincsemen csücsülnek a kerti sárgarózsái. Onnan tudom, hogy jön a tavasz, hogy megszállottan fűrészel, éktelen kuplerájt csinál a kertben és utána hömpölyög és mellényben szaladgál, göndör haja tele van apró ágakkal. Onnan tudom, hogy húsvét van, hogy csodaszépre fonja a kalácsot, amit begyúrtam, és a sparheltbe meztelen kézzel tolja be a faágak közé.

Onnan is tudom, hogy férjhez mentem, hogy ott volt velem, a kis rezgőkét rettenetesen szorította, miközben ugyanaz lett a nevünk első fele. Hogy úgy bőgött velem, ahogyan csak vele tudok, és egy nyári délután úgy haragudott, hogy valódi villámok csapkodtak a kertben. Aztán hirtelen tavasz lett, a negyvenes éveink tavasza, amikor kiderült, a melegítő levesek senkit se melegítenek jobban.

A fűzfa alatt két üvegben csücsül a szeretet, őszillat párája csapódik köré.

#hétköznapitörténetek #képeslap #Budaörs