Éppen sötétedik.

Egész nap, mit egész nap, egész héten nem tudtam a lányokkal beszélni, csak annyit írtam, persze, megyünk, Fruzsitól biciklivel. Legurulok a hegyen, mire Fruzsihoz érek, teljes a sötétség. Naná, hogy most nem ellenőrzöm a hátsó lámpám, kialszik. Kialszik, amikor fényt akarunk vinni. Nem baj, Fruzsi visszalép a házba, lámpát nyom a kezembe. A kapu elé gurul Olívia, nagyon mosolyog: valamelyikünknél mindig elhal a fény, és a lányok közül valaki rendre tovább adja az ő tartalékát. A lelkünket is így melegítjük. Akinek elhalna a fénye, nem hagyjuk. Világítunk.

Gyerünk, indulás, lányok, tekerjünk! Mire felérünk a városházához, megindul a tömeg, fáklyával, lámpásokkal, mi pedig biciklilámpával világítjuk meg Budaörsöt.

Megyünk, sétálunk, sok a gyerek, sok a szülő, sok a pedagógus. Fényt akarunk, láthatóságot az oktatásnak, látni a sötétben.

Csatlakoznak a barátaink, a szomszédaink, az ismeretlen ismerősök, akiket az óvodák, az iskolák, a játszóterek, a könyvtár előtt látok nap mint nap.

Sofőrök dudálnak, a buszról integetnek, a keresztutcákból még jönnek: gyalogosan, biciklivel, rollerrel. Babahurcival, kismotorral, nyakbagyerekkel. Jön a fény belül, világít odakinn, a fáklyák illata betölti a várost.

A vaksötétben Budaörs fényes. Ott bent. Itt kint. Dörömböl a világosság a szívekben.

#hétköznapitörténetek #képeslap #Budaörs