Van az úgy, hogy már akkor bepakolok az online kosaramba egy könyvet, amikor még csak előrendelhető, és ott szeretném fogni a kezemben azokban a napokban, amikor kijön a nyomdából. Ez a friss, a papír melegének éppen kihűlt illata régi szenvedélyem, anno a szerkesztőségben is fel-alá vándoroltam, amikor tudtam: úton vannak a betűk. És akadnak könyvek, amik ha érkeznek a nyomdai szülőszobából, akkor nekem látnom kell őket. Legalább egyet. Nos, Grecsó Krisztián Valami népijével is így voltam, ezért a hetek óta a digitális polcomon üldögélő könyveknél akkor nyomtam meg a fizetés gombot, amikor a kötet végre elérhető lett.

És megérkezett. Jön a futár, Rudinak hívják, általában éppen 4 percre hív a háztól, amikor a főútról lekanyarodik. Mindig nagyon furcsán magas hangon beszél, amikor mondja ki ő és honnan, aztán bírhatóvá leviszi a hangszínét, amikor válaszolok. Ő nem tudja, hogy benne van a neve a telefonomban és mindig nagyon örülök, ha meglátom a kijelzőn, mert azt jelenti: könyv érkezik.

Nos, Rudi jön, satufékkel áll meg a ház előtt, a furgonban táncolnak a dobozok, de mire kinyitja az ajtót, néma csend van ismét. Kiveszi a csomagom, elmondja, hogy bár még csak február közepe van, mindjárt jön a tavasz. Tudom, érzem, mondom, és félve nézem a krókuszaimat. Ezek a virágok a fiam születése óta minden február közepén már mutatják a színeiket, huszonkettedikére szirmot bontanak, és az első tulipánokig kacagnak a szilvafa alatt. De most szorosan összezárnak és csak az erős szélre remegnek egy kicsit. Ekkor még nem tudom, hogy négy nap múlva kitör a háború és a krókuszaim idén nem nyílnak ki.

Szóval Rudi odaadja a csomagom, aláírok, köszönünk, csukom a kaput. Bemegyek, az étkező sarkára teszem a dobozt, kezet mosok. Csörög a telefon, nem, most nem alkalmas, vendégem van, mondom és a nyomdameleg illatokra gondolok. Leteszem, hozom a nagy ollót, amivel a legjobban lehet vágni, és gondosan körbevágom a ragasztást. Pufizacskók, számla, szóróanyag. És akkor ott. Akkor ott meglátom a fehér, a fekete, a szürke, a párhuzamosok, a kontrasztok az egymás mellett futó történetek, érkező de sosem megérkező szereplők könyvét. Valami népi. Nna gyere szépen, irány a fotel, mellette a kisasztalom roskadozik az éppen aktuális kötetekkel. Nézegetem, illatolom. Aztán visszaszippant a munkanap.

Gondolom, befejezem amit éppen, és jövő hétvégén felkelek jó korán, és nekiülök. Négy óra körül a legjobb új könyvet kezdeni reggel, akkor még olyan mély a csendesség, hogy hangosan kopoghatnak a szavak a fülemben. De jövő héten nem kezdek új könyvet, a régit sem fejezem be, hajnali négykor híreket hallgatok, és a nagyapámra gondolok, hogy miként kell érezni, hinni, látni, háború kezdetén.

Eltelik a tavasz, a Valami népi közben a többi Grecsó-kötet közé költözik a polcra, nézem rendületlenül, várom, mikor jön az ideje. De nem jön. Megjárok két könyvbemutatót, egy zenés irodalmi estet Zsámbékon, hallgatom az írót, ahogy mesél róla, ahogy felolvas belőle, de nem lapozom. Nem. Még nem.

Itt a nyár. Viharos könyveket olvasok, nehezeket és reggelente versekkel nyitogatom a csukott és a földbe visszabújt krókuszaimat. Aztán egy este, amikor a néhány nap múlva kezdődő nyaralásról beszélgetünk, és nekem semmi kedvem a baráti napok után idegen szálláson tengeni, a sógornőm kulcsot ad a kezembe, a gyerekkori apró háza kulcsát, Vas megye pici falujában, menj haza, mondja és dübörögni kezd bennem a szabadság.

Kulccsal a kezemben állok a könyvespolc előtt, jössz velem, Valami népi. Végre csend lesz, végre szólhatsz, végre hallak, végre csak Pali bácsi megy majd el reggel hétkor a kiskapu előtt.

Hát most itt ülünk. Olvasott boldogságban, annyira teli szívvel, hogy nem is tudom, hol kezdjem ajánlani, a kívül, a belül, a Ferdinánd híd, a kis dunai lélekvesztő, a boldogság pillanata, a karakterek, az író, az elbeszélő, a mondatok, amiken mint függők tükrében nézem az augusztus végi esőt.

Csend van. A novellák mélyének csendje. Zegzugok, amikben elbújok, lapok, melyeket újra olvasok.

Ha olvasnátok, erről a linkről is rendelhettek: https://bit.ly/3PU9dqs

Grecsó Krisztián: Valami népi

Magvető, 2022