Van nekünk egy Molyoldánk, itt Budaörsön. Három és fél éve, az akkori gyerekkönyvesbolt hátsó, hideg szobájában hívtuk életre, egy tucatnyi helybéli anyuka végtelen betű- és hangéhsége nyomán született. Egyszeriben csak ott voltunk, egy téli estén szárzellert és sárgarépát rágcsáltunk, no és almás pitét pogácsával. Fruzsi még szép teáscsészéket is hozott, és nem is emlékszem már, hogy a tea, vagy az elfogadó szeretet melegített át bennünket mély barátsággá.

Egy tucatnyi nő, lobog a hajunk, szaladunk, biciklizünk, néha online integetünk. Jött itt szünetmentes gyerekbetegség, rémítő covid, őszítő nyári szünet, szenteste előtti avas a dióm téboly. De a folyamatos körforgásunkban hónapról hónapra egy estére összeülünk. Hol Ági kertjében, hol Juditnál, a kiállítóterem mélyén. Egyszer felmegyünk a Kőhegyre is, leginkább, ha már felnőttek a gyerekeink, és akkor majd nagymamák leszünk, és azért sietünk vissza. Nevetni fogunk nagyon.

Szóval van nekem egy tucatnyi molyoldanőm, a kovászos Ági, az enté Ági, Judit, Adri, Sylvia, Olivia, Anita, Timi, Eszter, Enikő, Petra, Kati, Zsuzsi, Fruzsi. Ez nem is tucatnyi, ez már egy banda, akikkel minden hónapban választunk egy (vagy kettő, de legfeljebb három) könyvet, amit elolvasunk. Aztán a kiállítóterem falai közt kisusmorgunk, vitatkozunk, kacagunk, csak kacagunk.

A júliusi egyik könyvünk Krusovszky Dénestől az Akik már nem leszünk sosem. Ez úgy jött, hogy tavasszal Krusovszky falhoz vágott mindannyiunkat A fiúk országával, és akkor Boti (az egyik molyoldaférj) azt mondta, olvassátok a regényét. Nem nagyon szoktunk vitatkozni Botival, ő csendesen valahogy mindig körülöttünk tüsténkedik, és csak időnként (a találkozásunk utáni általában második percben) kérdezi, hogy már megint a léleknél tartunk, oldalra húzott mosollyal átmegy a szobán, magunkra hagy.

Most még két hetet kell kibírnom, hogy beszédbe kezdjünk a lányokkal. De én ma hajnali negyed hatkor leraktam Krusovszkyt, és azóta csak lépegetek. Az elmúlt néhány napban még biciklizés közben is magammal vittem ezt az ötszáznegyven oldalt, és meg-megálltam. Kelenföldön egy szilvafa alatt, a Bartók Bélán egy gyalogosátkelő mellett a járdán és a Vízivárosban a Jácint lépcső alján. Mert Krusovszkyt olvasva felzabált a mohóságom, hogy ugorjak vele a bámulatos idősíkjaiban, hogy a sorok között nézzek magam előtt a vastüdők közé, hogy a rajongott realisztikus ábrázolásmód a tű pontosságával sértse fel újra az ismert, a megélt és az elképzelt világom.

Ha olvasnátok, erről a linkről is rendelhettek: https://bit.ly/3c3xAUA
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Magvető Könyvkiadó, 2021