A Lúg könyvbemutatója után annyira tele voltam érzelemmel, hogy tizenkét kilométert gyalogoltam hazáig. Akkor kezdtem zokogni, amikor Renner Erika szerelme talán ötödszöri nekifutásra tudta felolvasni a csilláros részt a könyvből, szinte hallani lehetett, ahogy szorított a torka a feszült csöndben. És hiába jöttem a Dunától az imádott budaörsi hegyeimig, nem csendesedett a bennem tomboló dübörgés.

Ezt a könyvet hetekig csodáltam. Néztem a borítót, ölelgettem magamhoz, hurcoltam a hátizsákomban a 110-es buszon rendületlenül. Aztán három nappal ezelőtt belekezdtem. A huszonhetedik oldalig egész szép csendben ültem. Ott rázott meg először a sírás.

Mérő Vera Lúgja előtt nem tudtam, hogy lehet úgy olvasni, hogy a könnyek folyamatos útitársak. Hogy egyszerre lehet bőgni azon, ami Renner Erikával történt, és azon, ahogy ez irodalomként tör fel Mérő Vera tollából. Az, ahogyan a részletes kidolgozottság, a megannyi riportelem és a szépírás valósághűséggel szigorúan kísérve regénnyé ér össze, bámulatba ejt.

Ebben a bámulatban ülök most is.

Ha olvasnátok, erről a linkről dedikált példányt rendelhettek: https://bit.ly/3u3AsXJ
Mérő Vera: Lúg
Felhő Café Könyvek, 2022