Két iskolát ismerek: akik a címmel (és a premisszával) kezdik a történetet. És akik nem. Akik a végén jutnak el oda, hogy megpróbálják egy szóba vagy egy rövid mondatba sűríteni mindazt, amit több tíz- vagy százezer karakterben elmondtak. Én az előbbiben hiszek.
mi ez?
A címre elsőként azt hiszem, leginkább neked van szükséged ahhoz, hogy viszonyulni tudj a szövegedhez, mindegy, hogy novelláról, kisprózáról vagy regényről beszélünk. És csak másodsorban az olvasónak, mármint ezt értsd úgy, hogy az olvasó lehet, hogy a címed alapján dönt a beleolvasás mellett, de ha azt nem érleled, nem viszed magaddal az írás folyamatán, akkor szerintem kevésbé ér oda, ahová jutsz a szöveggel.
Nekem ez a hitem az újságírásomból jön, majdnem másfél évtizedig az tartott középpontban, amikor írtam, hogy először címet adtam. És amikor nem így történt, akkor kacsáztam írás közben, tudod, amikor nem egyenesen mész az úton, hanem olyan girbegurbán. Szerintem amúgy ez legalább olyan átkozottul nehéz, mint a premissza vagy az első mondat.
mutatok egy példát
Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve úgy született, hogy a szerző így maga előtt látta ezt a szót: Egyasszony. Nem Egy asszony. Hanem Egyasszony. És aztán e köré kerekítette mindazt, amit olyan elképesztő őszinteséggel megírt. Ha bármikor meghallom ezt a szót, így egyben, tudom, hogy az ő történetéről van szó.
De ott van az egyik kedvencem, A nagymamám azt üzeni bocs, Frederik Bakmantól. Pont olyan a könyv, mint maga a cím, bármit is olvasol belőle, újabb kérdéseket vet fel. Szokatlan mondat, szokatlanul nyitva hagyottság.
Jó, jöjjön még egy, csak a hármasság szabálya miatt. Egy fontos példa, mert a szuper példája annak, hogy egy szerző menetközben alakít a címen. Itt van a Nóra, Henrik Ibsen fantasztikus munkája. Eredetileg a címe Babaszoba volt. Milyen mást ad, ha egyiket vagy másikat olvasod, ugye? Én nyilván az eredeti címbe zúgtam bele (és most is egy nagy köszi az irodalom fakultáció tanáromnak, Podoski tanárnőnek, hogy annyit foglalkoztunk azzal: a cím alapján kísérleteztünk vázolni, mi lesz egy-egy könyvben, le kellett írni, aztán olvasás után visszatérni a feltételezéseinkhez. Csoda jó játék volt).
kérdezem
Hogy a fenébe kell címet adni? És egyáltalán, milyen a jó cím? Mi van, ha menetközben cserélsz címet? Mi van, ha a szerkesztőd vagy a kiadód mondja: legyen más? Mi van, ha már létezik olyan című könyv, mint a tiéd? Egy regénynél érdemes-e minden fejezetnek más címet adni, vagy jobb számozni? És mi ez a cím-premissza-elsőmondat mánia?
Erről írok a folytatásban (az írói műhelyrészben) és adok hozzá szerzői gyakorlatias tippet is, amit előfizetőként érsz el.